A Fellépők bemutatása

ALMA együttes

Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a „nevető",- és „tánc-izmokat" egyaránt megmozgató képességükben rejlik......

A csapat számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet. Legsikeresebb daluknak, a Ma van a szülinapom-nak több, mint 11 millió letöltése van és a leggyakrabban megosztott hazai tartalom manapság a Facebookon. Olyan sikeres rajzfilmzenéket írtak, mint a Bogyó és Babóca sorozat, főcímdalt készítettek a Khumba című 3D-s animációs rajzfilmhez, sőt nagy sikerrel fut a Pesti Magyar Színházban zenés gyerekdarabjuk az Almaszósz. A zenekar évi 300 teltházas koncertet ad itthon és külföldön.

https://www.ihonlap.hu/almazenekar/alma-story

Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Az élő koncerteken az egész család jól szórakozhat, nemcsak a legkisebbek: zene, tánc, játék és játszva tanulás egy koncertbe bújtatott drámajáték keretében.

Tarnai Kiss László  énekművész


A médiák zenés műsoraiban magyarnóta, operett és pop énekesként ismerhető.

1999-ben Cselényi-díjat, 2001-ben eMeRToN-díjat kapott énekesként. Időközben megtisztelték két Magyar Rádió Nívó-díjjal is. 2000-ben Sanghaj-ban  Kulturális Nagydíjat kapott.

2006-ban pedig a  Magyar Köztársasági Arany Érdem-keresztetet vehette át.

 

 

Rupa Ilona Viadukt Díjas Énekesnő


 

ZENEMŰVÉSZETI SZAKISKOLÁT VÉGEZTEM.

ÉVEKIG FOLKLÓRMŰSOROKAT CSINÁLTAM A BALATONON ÉS KÖRNYÉKÉN,EZZEL PÁRHUZAMOSAN TURNÉZTAM A "SZÁZ ROMA VIRTUÓZ" CIGÁNYZENEKARRAL.EGÉSZ EURÓPÁT BEUTAZTUK.A 2000-BEN MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ ORSZÁGOS NÓTAVERSENYEN 1.HELYEZÉST ÉRTEM EL ÉS ÍGY LETTEM ,,VIADUKT-DÍJAS".

 

Shamrock

A Shamrock angol szó, jelentése lóhere. Nagyon egyszerű, hogy miért pont ezt választották, rövid, frappáns név, s nagyban kapcsolódik ahhoz az országhoz és kultúrához, melynek a népzenéjét játsszák. Ez az ország nem más, mint Írország, a kelta kultúra egyik hazája, s ennek az országnak a nemzeti jelképe a lóhere!

Fifty's Heaven

A Fifty’s Heaven 2011 őszén debütált Budapesten, megalakulásuk azonban jóval korábbra tehető. Az egykori duóból hat főre bővült együttes, egy baráti társaság, és ez meghatározza koncertjeik hangulatát, aminek egy részében a rock and roll neves képviselőinek (Elvis Presley, Chuck Berry, Little Richard, stb) slágerei, gitár centrikus formában szólalnak meg, esetenként a szaxofont és zongorát helyettesítve. A repertoár másik felében magyar dalok szerepelnek, köztük saját szerzeményeik, amelyekben fellelhetők az 50-es évek stílusjegyei, előnyben részesítve a dallamosság és a ritmus természetes egyensúlyát. Demóanyaguk ezekből ad némi ízelítőt.Zenekar tagjai: Hermeczi Zsolt, Kalatovics Gábor, Lohn Dániel, Papp Zsolt, Takács János


 

 

Voloncs Katalin Táncdalénekes

13 évig az éneklés volt a hivatásom, majd megszülettek a gyermekeim, és mára egy tündéri kisfiú nagymamája vagyok. Alkalmanként szívesen fellépek még, főleg ilyen nemes cél érdekében. Bárcsak még többet tehetnék a beteg gyerekekért!" 


 

Szitakötők Táncstúdió és Táncegyüttes

A Szitakötők Táncstúdió és Táncegyüttes 15 éve működik a XVII. Kerületben, és tavaly óta a XVI.kerületben is tanítani kezdett Holecz Anna vezető táncpedagógus. Táncosaik ugyanúgy szárnyalnak a színpadon, mint a szitakötő a levegőben. Szeretnék, ha minden náluk tanuló gyermek is ilyen könnyedén és varázslatosan tudna táncolni. A stúdióban 3 éves kortól foglalkoznak gyermekekkel, akik művészi torna-balett képzést sajátítanak el, Berczik Sára módszerei alapján. Iskolás kortól mozdulatművészetet, jazz- és modern táncot is lehet tanulni náluk. A Szitakötők Táncegyüttes számos versenyen ért el dobogós helyezést.
www.szitakotok.eoldal.hu


Aphrodite Hastánc

Az Aphrodite hastánc csoport tagjai családanyák és dolgozó nők, akik a gyönyörű zenék és talán az egyik legnőiesebb tánc rendszeres gyakorlásának eredményekként minden alkalommal újult erővel, kiegyensúlyozottan térnek vissza a pörgős hétköznapokba. Az, hogy a mai napon itt lehetnek, és ebből egy kis ízelítőt adhatnak, lelkes, tánctanáruknak, Kulcsár Tünde Aprhodite jó hangulatú hastáncóráinak  köszönhető.

Rácz Aladár Zeneiskola

 

A Dolce Consort Budapest Furulyaegyüttes 1998. tavaszán alakult a Budapest XVI. kerületi Rácz Aladár Zeneiskola növendékeiből. A több mint másfél évtized során az együttes természetesen sok személyi változáson ment keresztül, ennek ellenére 17 év alatt folyamatosan működtünk, és minden évben több fellépésnek tettünk eleget. Repertoárunkon a korai reneszánsztól a XX. századi slágerzenéig nagyon sok stílus képviselteti magát. Játszottunk már profikkal egy műsorban (pl. Kertesi Ingrid énekművésszel; a Vám- és Pénzügyőrség Fúvószenekarával), nagyon sok kiállítás-megnyitón (elsősorban H. Szabó Magda festőművész tárlatain), a zenekarvezető fotókiállításainak megnyitóin, sérült gyerekeknek, kisgyermekes anyukáknak, katonáknak, baráti társaságoknak, reneszánsz fesztiválok közönségének...
Célkitűzéseink egyike: a furulya mint "komoly" klasszikus hangszer megismertetése, elfogadtatása, megszerettetése, és természetesen a zene üzenetének átadása minél több arra érzékeny ember számára
.

A Dúdoló Népdalkör immár 10 éve működik a Rácz Aladár Zeneiskola keretén belül. Célunk a magyar népzene hiteles megszólaltatása és továbbadása.Műsorainkban a magyar nyelvterület teljes dalkincséből válogatunk a moldvai csángóktól a zoboralji magyarokig.Szeretnénk megmutatni kortársainknak, hogy örömteli dolog közösségben énekelni , hagyományainkat élővé tenni és megőrizni. Eredményeink: Rácz Aladár Fesztivál - kiemelt nívódíj éveken keresztül Tiszán innen, Dunán túl budapesti népdaléneklési verseny -kiemelt arany fokozat több alkalommal VII. Országos Népzenei Verseny - Különdíj Az együttes vezetője: Király Györgyi , a Rácz Aladár Zeneiskola tanára Pengetős citeratrió a 2015-ös Rácz Aladár fesztiválra alakult. A trió tagjai-Sárközi Máté, Szűcs Ádám, Némedi Boldizsár-több éve citeráznak, somogyi népdalokból álló összeállításukkal kiemelt nívódíjat kaptak a fesztiválon. Sárközi Máté virtuóz szólójátékával szívesen citerázig Moldvai táncdallamokat, Szatmári csárdásokat és Nyírségi oláhos táncokat. A citerások gyakran kísérik játékukkal a Dúdoló népdalkört. Az együttes betanítója a Rácz Aladár Zeneiskola Népzene tanszakának citeratanárja Bennő Katalin

 

Cinkotai Hagyományörző Dalkör

A Cinkotai Hagyományőrző Dalkör 1999 őszén alakult. A közös éneklés szeretete hozta össze a kis csapatot. Főleg a környező településeken, Budapesten és Szlovákiában voltak fellépéseik. 2003-ban Országos Ezüst Koszorús minősítést érték el.
2012. óta a csömöri Báló Lipót Kultúrális Egyesülettel közösen adják elő műsoraikat.
Saját gyűjtésű ruhákban lépnek fel. Művészeti vezetőjük Tóth Mihály.

Napfény Mozgásstúdió 

Fodorné Ferenci Eszter és férje Fodor Tamás mindketten a mozgás és az egészséges életmód elkötelezett hívei. Céljuk, hogy mindenki megtalálja a neki való mozgásformát. Örömmel várnak mindenkit hangulatos stúdiójukba,személyi edzésre, kiscsoportos órákra, kedves és mosolygós emberek közé.
A Napfény Mozgásstúdió nem csak egy fitness terem, hanem egy közösség, ahová jó érzés tartozni! 
www.napfenymozgasstudio.hu

 

NÉPTÁNC

Burkus Sándor és Szívós Kata 

mezőségi táncokat mutatnak be

 

Czuczor-Gidai Zsófia

Zsófi 5 éves csöpp kislány, nagy szeretettel.
Zsófi a kerületi tehetségkutató kiemelt nyertese, az Rtl  Got Talent műsorának versenyzője és nagyon várja a tapsokat.

Elérhetőség

Betegen is mosolyogva, szeretni egymást az utolsó pillanatig... Batthyány Ilona u.16. Cinkotai Tájház
Budapest
1164.
Honlapot készítette: Sasinszki Klári
0670/340-6295 Sasinszki Klári
0670/347-5077 Horváth Vali
sasinszki@indamail.hu